Szép jónap mindenkinek és bicsibocsi a hallgatásért.
Tessenek szívesek mind a fenti linkre kattintani és fülelni a muzsikára, én is azt teszem, miközben püfölöm a gépet. Egészen inspirálónak gondolom ezt a zenét... bevallom, miután 87456276szor elmentem az 3D-s Titanicot hirdető plakátok mellett, késztetést éreztem, h meghallgassam a film zenéjét. És egyből vissza 1997-be, Panoráma Mozi nagyterem (2szer), kisterem (1szer), sztem még a gyakorlós csajokkal mentünk és mindenki szerelmes volt Leoba. Aztán gimibe érve (zene újraindítva nálam), Emese osztálytársamnak volt Leo-s fényképalbuma, olyan, amiért rendes pénzt adtak ki a szülei!!! Mármint ezzel arra utalnék, h az én elmúlhatatlannak hitt rajongásom is eltörpült Emeséé mellett. Visszatérve a nótára, fel is pakolom az mp3amra és holnap délután fogom hallgatni a Montmartre-on sétálva és fényképezve. Sajna, ma már olyan hulla vagyok, h konkrétan csak fekszem az ágyon és nem is mozdulok. A hétvégék mindig ezerszer hosszabbnak tűnnek, amikor dolgozom...
Igazából minden ugyanolyan, mint volt, kivéve szerencsére az időjárás, mert az egyre jobb, ma végre fel tudtam venni az Audrey Hepburn-ös fehér kabimat, hétfőn meg az AH-s ruhácskámban tespedtem egy órát a templomlépcsőn suli előtt (természetesen a ruha előtte és utánam is rajtam volt). A suli jó, a nyelvvizsga-előkészítő egészen kemény, másfél óra alatt úgy lezsibbad az agyam, h a mozgáskoordinációmmal is gondok szoktak lenni, ezért is jutunk általában a lányokkal csak az első utunkba eső kávézóig...
Azért tud ám az ember egészen magányos is lenni itt, és nyilván nem arra gondolok, h mióta visszajöttem (pont egy hónapja), nem voltam sehol, mert ez nem igaz, de mondjuk csak egy esti borozás, ahol olyan valakivel vagy, aki mellett ha nem szólalsz meg, se érzed gáznak (ahogy ő sem), néha belemondtok az éjszakába olyan épületes megállapításokat, mint pl: ami késik, arra várni kell, vagy: az osztályharc fokozódik és biza, ha engem rehabilitáltak, akkor inkább akasszanak. Na jó, nyefere off.
csók.
