Les aventures extraordinaires d'Ancsipessa

Tegnap egy darab sörrel és egy darab angolul tanulni vágyó francia entitással üldögéltem a Tülériák kertjében, a lábamat lazán feldobva egy székre, balra volt a Louvre, jobbra a Concorde, a nap nyilván nem sütött, de legalább nem volt hideg és az eső sem esett. A srácnak az új melója miatt van szüksége az angolra, cserébe pofozgatta a franciámat, szal ez ilyen segítsük egymást, gyárekek mozgalom. Bevallom, megvolt a fílingje, de ahogy visszagondolok és most itt ülök az ágyamon, beugrott, h milyen nagyon régen sétáltam át a Lánchídon, pedig anno naponta megtettem meló után, levezetésként. Néha meg is álltam a közepetáján és vizslattam a két oldalt meg a hajókat, amik néha lustán, máskor egészen sietősen haladtak. Az is eszembe jutott, h egy éjféli mozizás után, amikor hajnali 3 körül értem a Clark Ádám térre, átsétáltam az Alagúton, egyedül. Mert, h még sose tettem. Igaz, valószínű hosszabb listát tudnék írni arról, h mit nem követtem még el! :) A kedvenc gyrososom a Blahán, amit még anno egy jégeső elől való menekülés során Dani mutatott meg. Na meg a Szimpla, a Pótkulcs Csillával, a Kávébrék, a városnéző 2es villamos. Jut eszembe mekkora jót forraltboroztam Nagyival a Bazilikánál Karácsonykor! :) 

Na ja. 

 újabb barátnőmnek kérték meg a kezét és akkorát sikoltottam, h Soso el is sírta magát, úgy megijedt! Nevet nem mondok még, mert egynapos a sztori és szeretném, ha a közös ismerőseink tőle tudnák meg, h bizony ő már menyasszony. Én nagyon nagyon örülök neki, az utóbbi években végigkísértem/tük egymás próbálkozásait, együtt sírtunk, nevettünk, agyaltunk és lám, révbe ért. :) Éljen, éljen!! :) Ezt befejezem és megyek felhívom a lányzót.

Találkoztam Noémivel a központban, megkaptam tőle az Intouchables zenéjéz ajándékba. :) Ültünk egymás mellett okosan és néha még meg is szólaltunk, de összességében nem jutottunk egyről a kettőre semmilyen téren, nem lehet ilyenkor okosat mondani. Nem is próbálkoztunk vele. És kibírtuk bőgés nélkül - egymás előtt nyilván. Hiányozni fog. 

Különben meg annyira jófej vagyok, h még Lucinek is küldtem anyák napjás üzenetet, rögtön vissza is írt, h én vagyok már egy jófej (ugye,hogy ugye?). :)

Ma egy picit láttam a napot, egy vékony felhőréteg mögött. Tehát még létezik. :)

Vigyázzatok magatokra, mz/x hamarosan újra jelentkezik. pupuk

 Az így megvan, hogy ha valami nyomja a szíveteket és elmentek sétálni, fúj a szél szembe, egy igazán kellemes nóta van soron az mp3adon, akár úgy is érezheted, h "kifújta belőled" a bánatot? Mármint a szél. Ma pont ez történt velem. Nagy nehezen rávettem magam, h elmenjek vásárolni, a fejem majd szét szakadt, az időjárás már hetek óta nem tudja eldönteni, h tavasz van vagy ősz vagy valami hibrid, nyálkás-undorító évszak. Kivakartam magam az ágyból, gyors zuhany, nulla smink (!) és felsétáltam a központba. Megvettem a pámpilláimat, majd hazafele, leküzdve egy újabb tonhalas bagett iránti vágyamat, egyszer csak megszólalt Brooke Fraser-től a Love is waiting, fújt a szél, szemerkélt az eső és huss, mintha egyszerre csak megkönnyebbültem volna. A szám egy kapcsolatról szól, ahol a hangsúly a kiváráson van, azon, h először barátok vagyunk, aztán szoros barátok és utána egy pár. Ehhez nyilván az én esetemben hiányzik a másik fél, hiszen akibe az utóbbi hetek, sőt, hónapok során energiát fektettem, erre (velem biztosan) tökéletesen alkalmatlan. És ez kellett, h eltűnjön belőlem, de most már nagyon. Mivel ismerem magam, Ti meg engem, mindenki biztos lehet benne, h azért nem mosolygok 64 fogas mosollyal a világra egyelőre, de ami késik, arra várni kell. 

Noémi hétfőn költözik haza, én természetesen megint egész hétvégén dolgozom, tehát majd felugrik, h elköszönjön. Szerdán eljátszottuk a számunkat a Highlanderben, úgy paráztunk mind a ketten, mintha legalábbis az életünk múlott volna azon a megközelítőleg 2 percen, amit a színpadon töltöttünk együtt. :) Igazából még élveztem is, szal, amikor hazatévedek, akárhová is megyek utána, a gitáromat viszem magammal. Igazából nem szeretném, h hazamenjen, de csóri még csak 19, újraérettségizik, h felvegyék vmi turizmusos dologra, szal most kezdődik neki a nagyobb betűs élet a felsőoktatás legtöbbször rögös, de mindenképpen felejthetetlen útvesztőiben. 

Háhááá, nyomokban feltűnt az ég a felhők között, de ne aggódjatok, a helyzet korántsem napfényes. :)

Lassan indulnom kell Sosoért, Luci nem érzi jól magát, még az is lehet, h nem megy dolgozni, amire egyelőre igyekszem inkább nem is gondolni, mert nagy jóság lenne, ha szabad lennék. 

Mindenkinek szép hétvégét, aludjatok nagyokat, hallgassatok jó zenéket, egyetek finomakat és vigyázzatok magatokra. Királylányoknak külön is sok sok puppantó.

nemtom, kinek hogy telt a húsvét, meg a hosszú hétvége (na jó, de, van akiről tudom ---- london rulez), de én egészen békésen és nyugodtan töltöttem, annak ellenére is, h zsinórban a 2. hétvége volt, amit Sosoval töltöttem. ma volt szerencsém megnézni vele a Titánok harca című filmnek nevezett kétórás izét, ilyen mitológiásos történet, félő volt, h 10 perc után bealszom, Soso rendszeresen bele is hajolt az arcomba, h alszom-e már. 

Viszont eldöntöttem, h csinálok egy fotóblogot, amit majd követni fog egy honlap is. Sok ötletem van, biztos a tavasz meg a madárcsicsergés van rám ilyen hatással. Abban a 2 hétben, amikor Soso nem lesz itt, szeretnék sokat fotózni, jó lesz, ha majd Szabi itt lesz végre, kitűnő tesztalany lesz pár beállításhoz... hehe. azonkívül fogok még portréfotózni Claytonnal is, mert szemtelenül fotogén a lelkem, illetve fogok keresni egy táncoslányt, a legideálisabb esetben balettosat szeretnék, aki nem kap a szívéhez egy kis Szajna-menti pointe cipőben való pipiskedéstől. Főleg fekete-fehér képekkel tervezek dolgozni, sokkal kifejezőbbnek találom és az is tetszik benne, h nehezebb igazán szépet és kiemelkedőt alkotni, mert kényes dolog, ha két színnel dolgozol csupán. 

Ezenfelül, Szabi, ha olvasod készülj arra, h majd csücsülünk a folyóparton sokat sokat esténként,én meg fotózom a hajókat és a népeket, valamint a sugárutakat. Meg majd megyünk este a Sacré Coeur-höz, ott mindig van történés, spontán koncert, lánykérés, össznépi danolás. Azonfelül írtam egy listát, igazi parisennek ajánlásával: a kis eldugott gyöngyszemekről Párizsban, amit a turisták elkerülnek, de főleg azért, mert nem tudnak róla. Úgyh ami "ezt látni kell" címszó alatt szerepel az útikönyvedben, arra rászánjuk a hétfő délután, kedd délelőttöt és onnantól... megy a köztereken fetrengés fejenként egy üveg hmm... valamivel (vízzel, nyilván). 

és mi mást is hallgatnék így este, mint egy kis Bebel Gilberto-t. Attól tartok, ha valaha eljutok Brazíliába, nehezemre fog esni visszajönni.. :D 

jóccaka!

https://www.youtube.com/watch?feature=endscreen&NR=1&v=QC-yLsInYU0

Szép jónap mindenkinek és bicsibocsi a hallgatásért.

Tessenek szívesek mind a fenti linkre kattintani és fülelni a muzsikára, én is azt teszem, miközben püfölöm a gépet. Egészen inspirálónak gondolom ezt a zenét... bevallom, miután 87456276szor elmentem az 3D-s Titanicot hirdető plakátok mellett, késztetést éreztem, h meghallgassam a film zenéjét. És egyből vissza 1997-be, Panoráma Mozi nagyterem (2szer), kisterem (1szer), sztem még a gyakorlós csajokkal mentünk és mindenki szerelmes volt Leoba. Aztán gimibe érve (zene újraindítva nálam), Emese osztálytársamnak volt Leo-s fényképalbuma, olyan, amiért rendes pénzt adtak ki a szülei!!! Mármint ezzel arra utalnék, h az én elmúlhatatlannak hitt rajongásom is eltörpült Emeséé mellett. Visszatérve a nótára, fel is pakolom az mp3amra és holnap délután fogom hallgatni a Montmartre-on sétálva és fényképezve. Sajna, ma már olyan hulla vagyok, h konkrétan csak fekszem az ágyon és nem is mozdulok. A hétvégék mindig ezerszer hosszabbnak tűnnek, amikor dolgozom... 

Igazából minden ugyanolyan, mint volt, kivéve szerencsére az időjárás, mert az egyre jobb, ma végre fel tudtam venni az Audrey Hepburn-ös fehér kabimat, hétfőn meg az AH-s ruhácskámban tespedtem egy órát a templomlépcsőn suli előtt (természetesen a ruha előtte és utánam is rajtam volt). A suli jó, a nyelvvizsga-előkészítő egészen kemény, másfél óra alatt úgy lezsibbad az agyam, h a mozgáskoordinációmmal is gondok szoktak lenni, ezért is jutunk általában a lányokkal csak az első utunkba eső kávézóig... 

Azért tud ám az ember egészen magányos is lenni itt, és nyilván nem arra gondolok, h mióta visszajöttem (pont egy hónapja), nem voltam sehol, mert ez nem igaz, de mondjuk csak egy esti borozás, ahol olyan valakivel vagy, aki mellett ha nem szólalsz meg, se érzed gáznak (ahogy ő sem), néha belemondtok az éjszakába olyan épületes megállapításokat, mint pl: ami késik, arra várni kell, vagy: az osztályharc fokozódik és biza, ha engem rehabilitáltak, akkor inkább akasszanak. Na jó, nyefere off.

csók.

... merth olyan sűrűn kérdezed, h mizu a blogommal. :)

Tehát, akinek nem mondtam volna, BÚÉK meg fületek érjen bokáig és remélem, jók lesztek idén, mert különben nem tojik a nyuszi semmit. :)

Kronológiailag megkavarva a történetet, visszafelé haladnék az események szövevényes rengetegében. 

Luci hétfőn eltaknyolt a konyhában, aminek a vége egy csúnya bokaficam lett, illetve 3 hét betegszabi meg egy szakajtó gyógyszer. Tehát Soso drága be kell, h érje velem reggel és este is suliba menet, jövet (takarékszövetkezet ehhe) amivel egyelőre úgy tűnik meg van békélve, ma reggel percenként a nyakamba ugrott, mert tele volt az út gilisztákkal és imád rajtuk ijedezni. :) 

FONTOS!! Ha bárki arra vetemedne, hogy olaszoknak tésztát szeretne főzni, azonnal vetemedjen másfele, mert 2 percen belül halálra fogják szekálni kb. még azzal is, hogy "hogy nézel a tésztára-eeee???" szal, ma sütöttem carbonarás tésztát a lányzónak és hát na, sztem otthon ennyi vesződséggel egy 5 fogásos menüt simán meg lehet csinálni. :D

A Zoskolában minden ok, Aurélie szépen gömbölyödik pocakilag, de persze ez így van rendjén, mégiscsak két kisasszony növekszik odabenn! És a következő félévben szintet lépek - felfele. :D büszkeancsi. Igazából az egész csoport feljebb lép, szal semmi extra nincs benne. :D Júniusra pedig sztem elérünk egy kellemes középhaladó szintet, ami tökéletesen beleillik a terveimbe, miszerint év végéig nyelvvizsgázni szeretnék. :) 

ezt most találtam, serelem is, csak Nektek, csak most: 

Na, most hirtelen ennyi, mert elfáradtam, de nemsokára jövök újdonságokkal, friss hírekkel, érdekességekkel, SP interjúval (csak Gergus miatt) az ACsÉ (Ancsi Csodálatos Élete) következő számában. 

tevefarmok VicaBabának és PanniBabinak, a két királylánynak, meg igazából mindenkinek, aki királylánynak érzi magát, meg annak is, aki nem: :)

Jajajaja, a Borgiák 2. évada áprilistól lesz terítéken az ánglusoknál, jeeee!!! :)

Gondoltam, most már illene valamit firkantanom ide s tova, ehhe, mert immáron hosszú ideje, h utoljára írtam.

Melissa sajna úgy döntött, h neki ennyi elég volt, most pénteken vitorlát bont és visszamegy Manchesterbe. Elég sokat beszélgettem vele a döntés meghozatala előtt is, meg után is, h nem érzi itt jól magát és szeretne valami normális állást, amiből előbb-utóbb karrier is kerekedhet. Erre én jó nagyot hallgattam és biztosítottam róla, hogyha keményen fog dolgozni, meg fogja tudni valósítani az álmait, és nem lesz mindig csóró, ahogy most, és akkor legyen majd oly' kedves és vegyen nekem egy-két... pár Louboutin-t. mondta, h nem is kérdés. de hogy tuti legyen a történet, ittunk rá bort is meg sört is, mert ahogy a régi szittya mondás is tartja: "Borra sör, minden-kör." a főtéren lévő kocsma melletti borozóban kezdtünk, ahol rögtön meg is hívott minket egy úriember, sziklaszilárddá téve minket azon elhatározásunkban, h akkor ma este erisszed a hajamat lesz. Fel is hörpintettük és illabereknádakerek tovább is álltunk...a tér másik végében lévő kis vie-be (vendéglátóipari egység). Ittunk fincsi rosé-t, de rögtön kettőt, mert sztoriztunk és hát olyan dolgok is előkerültek, amikre bizony inni kellett, mármint,h levezessük a feszkót. Ettünk sajtipajtit is szőlővel meg dióval.  Aztán miután úgy döntöttünk, h egyrészt késő van, de inkább hideg, érzékeny búcsút vettünk és hazabócorogtunk. Mondtam Melissának, hogy nem úgy van az, én aztán úgy ismerem SGL-t, hogy csak, megyek veled egy darabig. meg is történt, aztán vettem egy balost egy utcánál, amiről aszittem, h tudom melyik és sikeredett egy olyan helyre kilyukadnom, h csak kamilláztam. de sztem csak az ilyen szerencsecsomagok miatt, mint én is vagyok, a városban fellelhető térképek száma viszonylag magas és hát nem pont ott is volt egy?! Hádde.Jujj,megörültem ám.Irányba raktam magam arccal, aztán nemsokára már bújtam is a tentetokba. 

Ma reggel megkezdődött az utolsó teljes hetem, amit itt töltök és minekutána egészen elképesztően jófej vagyok és én csinálom a reggeleket, amíg a nőkök tenyészkednek (megérkezett Marli, Luci lakberendező öribarinője, jujj2),úgy döntöttem, h ez a nap éppen megfelelő arra, h az Ancsi Elizabeth-et nézzen és a saját ágyában sütkérezzen kedvenc királya kedvenc lányának fényében, amit Cate "Amazing" Blanchett és Clive "Marry me" Owen oly hitelesen idevarázsolt a toronyszobájába. 

Holnap kari ünnepség van a nyelvsuliban fél11től, utána megyünk bandázódni a csoporttársakkal vmelyik kávézóba, mert sajnálatos módon ez az utolsó hét, h pl. ugye Melissa vagy Scott, az ámerikás srác ittvan. Februárban még lesz egy elvándorlási hullám, akkor megy el Agita is, a litván csaje, amit talán még rosszabbul fogok viselni, mint Melissa mostani lekoccolását. 

Az "out of sight - out of mind" kifejezést ma tanultam Andytól, akivel többek között azért is jó beszélgetni, mert 1) brit angolt beszél, amit imádok, 2) nagyon hasonló az érdeklődési körünk, a múltkor pl komoly vitát folytattunk arról, h Sir Francis Drake mennyiben tekinthető kalóznak, 3) minden nap tanulok valami új kifejezést,de inkább többet. A mai a fenti lett, ami kb annyit jelent "ha eltűnsz szem elől,eltűnsz a gondolatokból", aminek természetesen nem kell így lennie. Arról beszélgettünk, h 3 és fél hónap elég jó és hosszú idő ahhoz, h kiderüljön, ki(k) azok, akik ugyanúgy, vagy akár sűrűbben bejelentkeznek, érdeklődnek etc. főleg h ha nem is nagyon sűrűn, de időnként képbe vannak hozva (ez így mennyire magyaros, Cicuska?) történésileg és képileg. Onnan került szóba ez, h szerveződne egy kis ad hoc (hogy lehet ad hoc bulit szervezni... ejj, késő van) iddogálás, és hát finoman közöltem, h megkurtítanám azt a vendéglistát, me olyannal már ne töltsek időt, aki le sem bagózott 3 és fél hónap alatt és esetleg olyan kis cukipofára meg ne jusson időm, akivel sokat beszélgettünk/emaileztünk etc. Félreértés ne essék, én nem haragszom senkire, csak a felületes kapcsolatok nekem már nem játszanak, semmilyen értelemben, legyen szó barátságról vagy párkapcsolatról. És itt meg is ragadná az alkalmat,h újra megköszönjem Aliznak, Gabinak, Fruzsinak és Krisztának, h az önkéntes száműzetésemből úgy fogadtak "vissza", ahogy tették!!

Lehet, h ez most így kemény tőlem, de na. Sok minden át tud értékelődni ám, ha az ember lényegében egyedül van egy másik országban, be kell illeszkednie egy vmilyen családi rendszerbe és igenis extrovertáltnak kell lennie, mert egyszer csak azt veszi észre, h eltelt 3 hónap és a telefonjában a leggyakrabban tárcsázott számot újból felhívva még mindig ugyanaz a búgó hangú bácsi közli vele a pontos időt. 

Némmá éjjel kettő van!! a pizsicsillag már Föld körüli pályára állt,ideje nekem is elmennem álmodni az angyalkákkal. 

Pupuk a Királylányoknak (is), P, egy hét és olyat bulizunk...!!!! :) Leggyönyörűbb VicaBaba, hiányzol nagyon, vigyázz Apura és Anyura (na jó, a pókicára is). 

Igazából nem is tudom, milyen címet adjak ennek a posztnak, de az biztos, h ma, 2011. november 17-én itt, a lakásban az egy nm2-re jutó táncoló, elmozgó, éneklő télapók/rénszarvasok/hóemberek/egyéb száma megközelíti egy kisebb város összes ilyen jellegű hangulatfokozó elemének kétszeresét. 

Péntek napja van, vagy "Aujourd'hui c'est vendredi" vagy "Oggi e venerdi" vagy "Hoje é sexta-feira". Tessenek választani. A lényeg, h ugrott a délutáni laza kávézás az amerikai csoporttársammal, merth Soso francia tantónénije etűűűnt és nincs aki helyettesítse. Innen küldök egy nagy nagy mosolyt Mme Hopf-nak (fent említett pedagógus) és a Lycée Internationale összes, egyéb esetekben mélyen tisztelt munkatársának. 

A múlt hétvége meglehetősen jól sikeredett, Diával jártuk a várost, ettünk-ittunk-maradtunk többek között pl. Amelie kávézójában (Les deux moulins - A két malom) a Montmartre-on, megmásztuk a Sacré Coeur-t, van közös kép a Notre Dame előtt, etc. szal móka volt és kacagás. Én kicsit fáradtságos voltam, merth előző nap este bementünk Párizsba két csoporttársammal egy helyre, 2bis a neve és csak 2 juró egy pohár bor. :) Találkoztunk egy algír csapattal, mindannyian egyetemen tanulnak itt és az egyik srác öccse Szegeden tanul gyógyszerésznek. Szal velük dumázgattunk franciául, h gyakoroljunk, mert ez a legjobb mód, h minél jobban beszéljünk. Illetve az is jó módszer lenne, ha francia lenne a KEDVESünk (jesszus ez a szó), ja nem, mégse, az nem jó módszer!!! :D szal, kedvesek voltak és türelmesek a kb így összerakott mondataink után is: én szeret itt mert az étel finom és Ti vagytok udvariasak nekünk. :) Visszatérve a péntekre Diával, voltunk BádiSoppban meg én vettem egy csimmát, amit aznap este gyors fel is avattam a Belleviloise nevű italmérő/étkező/zenéstáncos intézményben, amit kb a Szimpla és a Corvin tető szimbiózisaként tudnék lefesteni Néktek, Nyájas Olvasóim. (Ezek a kiszólások olyan felolvasás gyanúsak, nem?) :) 

Szombat hajnalban alapos tesztelésnek vetettük alá az iccakai tömegközlekedést és igazából elég jól vizsgázott, eltekintve attól, h kapásból az első alkalommal a rossz irányba szálltunk fel és ennek tudatosítása a(z egy) vodkanarancstól lezsibbasztott agyunkban cca 25 percbe telt. De sebaj, 3 körül értünk a Chatelet Les Halles-hoz, ami kb olyan, mint Pesten a Deák, csak 5szörös kiadásban és ott állt egy kedves bácsi jólláthatósági mellényben, akitől megérdeklődtük, h nekem merre is kell mennem arccal, h 13 percen belül már az ágyamban legyek itt SGL-ben... persze ez nem ilyen egyszerű, hisz a Chatelet-ről egy busz, 15 perc és akkor vagyok a Diadalívnél, ahol jó esetben nem is kell várnom, hisz jön a SGL-be tartó éjszakai, amivel 25 perc az út és az RER-től még vagy 20 perc gyaloglás... nyaff. Dia fogott egy taxit én meg felszálltam a 11-esre, ami a Louvre meg a Tülériák meg a Concorde mellett elhussanva a Champs-Elysée-n vitt végig a Diadalívhez. Olyan élet volt negyed4 körül meg annyi autó volt, mint egy normál délutánon! A Diadalív alatt lógott egy kisebb zászló, mivel itt ünneplik a nov.11-et, ezért volt ilyen katonai ide-oda bócorgás és ennek tiszteletére az ojjektum belmagasságaval megegyező hosszúságú zászlót aggattak fel... eléggé impresszív volt!!! de hát nekem nincs időm ilyenekre, h leképezzem fényileg... :S szal, megtaláltam a megállót az N153-nak és szembesültem a ténnyel, h akkor egy gyenge 58 perces várakozás elébe nézek most itt, merth 2 perce ment el az előző... nyaff2. Beszéde elegyedtem egy sráccal, aki mellé felszálltam a szopórollerre várakozásilag, együtt átsétáltunk a következő megállóba, addig se fáztunk. Meg is érkezett a jármű és a felszállástól számított 1 óra 10 percben belül már mékápot is lemosva hajcsiztam. A szombat... hmmm... eltelt. Vasárnap Dia kijött, szétnéztünk a piacon aztán sétáltunk egy nagyot a parkban. :)

Hétfőn megjött a szekrényem, amit egyedül raktam össze!! (köszönöm, köszönöm, virágot az öltözőbe, a csokit helyben fogyasztom) de olyan furán áll, szal majd meg kell húznom a csavarokat. Összerakás közben a Tudorokat néztem/hallgattam franciául és hát megintcsak rá kellett jönnöm, h angolul az igazi... se magyarul, se franciául nem olyan jó... legalábbis sztem.

A nyelvsuliban szenvedünk a névmásokkal, ezek a franciák olyan szórenddel dolgoznak, h ehhez képest a német KATI szórend egy rázsaszín álom. De mikor összekavarodok, mindig azzal biztatom magam, h én a világ 2. legnehezebben elsajátítható nyelvét beszélem "nem középiskolás fokon" (figyelitek a kis irodalmi párhuzamot? ehhe) Jut eszembe, miért akarják a csóri József Attila szobrot elpaterolni a Kossuth térről? Én speciel imádtam leülni mellé és nézni a hatalmas tujákat az orrom előtt, amit valami egészen kiváló kerttervező ültethetett pont oda, h a Dunát még véletlenül se lehessen látni... szal, visszakanyarodva a világ 2. legnehezebben elsajátítható nyelvéhez, lehet nem leszek perfekt frencsből soha de még mindig jobban fogom beszélni, mint ahogy egy francia az én anyanyelvemet!! (büszke és önelégült arckifejezés fel!!) :) A legkedvencebb itteni tanárom, Etienne Klein mondta nekem, h a franciák nem elég okosak (ergo buták :D) hogy megtanuljanak magyarul és h ezt az édesanyja mondta neki. Rá 5 mp-re le is esett, h egy elég erős önkritika fültanúja voltam, ugyanis Etienne édesanyja magyar, Mária, aki a II. vh idején szökött el Magyarországról, minekutána azt megelőzően már bujkálnia kellett hosszú hónapokon át. Ennél többet nem tudok a dologról, csak azt, h ez az élménye annyira megviselte az anyukáját, hogy azóta se ment haza és nem is tervezi... elég szar volt ezt hallani... ja és Etienne nem tud magyarul, csak azt, h a neve István magyarul. Amúgy egy végtelenül értelmes, intelligens és kedves ember, aki imád szöszölni a fonetikával és a nyelvi finomságokkal, ezt az első pár percben már le tudtuk szűrni. Melissával, akit az elején nem bírtam, de most már annál inkább, megkértük, h adjon nekünk különórákat, de sajna nem fér bele az idejébe... dommage!!! 

A cím pedig most ugrott be, hogy mi is legyen! Vicacicákkal kájpoltam pár napja és KisVica egyszer csak benyügült és akkor ezt a számot hallgattattam meg vele és közben NagyVica (na nem úgy nagy, hanem korban, ehhe - imádlak, Cica!!!) elmozgott vele jobbra-balra tánc gyanánt és KisVica teljesen megnyugodott. ez az a szám, hallga csak! 

https://www.youtube.com/watch?v=JeohdQCtWZ4&feature=BFa&list=FLcomMXwfIThkkUo8EFpYjwg&lf=mh_lolz

és mivel már csak 5öt kell aludnom és én is elmozoghatok KisVicával magunknak körbe-karikába, a mosoly egyre szélesebb a fejemen. 

Soksoksoksok puppantó PanniBabinak, aki biztos megint csak gyönyörűbb lett, mióta nem láttam és KisVicának, akit mosmámingyá megölelgetek nagyon!!! 

Mindenki másnak is pupuk meg tsókok.

jajajajajaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa, holnaphoz egy hónapra ilyenkor már a repcsin csücsülök és megyek hazaaaaaaaaaaaaa!!!

 Kedves Rádiónéző Gyerekek, mai bejegyzésünk elejbe bocsátanám, h nem lesz vidámocska, mert az élet nem csak játék és mese, különben is esik az eső.

Rögtön az elején leszögezném, h nagyon szeretek itt lenni, szeretem a lányokat, Sofia hallgat rám és ragaszkodik hozzám, Lucivel pedig ki merem jelenteni, h baráti a viszonyunk. 

De.

Miért van az, hogy több, mint egy hónapja akkor van mosás, ha én mosok? Minekutána, meg lettem kérve, h ne vasaljak, Sofia méretűvé kezd dagadni a vasalatlan, azokból a dolgokból, amiket kimosok. Miért van az, h 8 gigás itouch (Mami, Papi, ez egy olyan dolog, mint Apuka egyik telefonja, ami érintőképernyős, csak Sofiáéval nem lehet telefonálni) az van, de papucs nincs!!! Tegnap Soso akkorát takált a lakásban található egyetlen lépcsőn, h simán eltörhette volna valamilyét, miután az anyja Sofitelből elhozott 40es frotírpapucsában haladt előrefele. Merth az anyjának sincs normális papucsa, csak amit a hotelből elhozott magának. A számomra legidegesítőbb dolog mégis az, h nincs kislámpája a lányzónak!! Anya már tudja, h a nappaliban található lámpa erőssége, mint szarnak a pofon és este, amikor végre leteszi azt a nyomorult itouch-ot és könyvet vesz a kezébe, alig látja, amit olvas! Mondtam egy hónapja Lucinek, h ugyan vegyünk már egy asztali lámpát Sosonak, mert korán sötétedik és nincs elég fény, h megcsinálja a leckéjét az étkezőasztalnál, minekutána íróasztala sincs. Válasz: DECEMBERBEN talán el tud jönni lakberendező barátnőm Brazíliából és ő majd megvesz mindent és átfest és elpakol és ha most veszek valamit, hova teszem majd, ha ő nem találja ideillőnek. Könyörgöm!!! nem páncéltőkés versenyzongorát mondtam, hanem egy 10 eurós műanyag olvasólámpát, amit én szívesen használatba veszek, ha a csodatevő havernő nem gusztálja majd! merh nekem egy hangulatvilágítást is alig szolgáltató fényt kibocsátó szerkezet van a szobámban... ja és szekrényem sincs még, tehát minden az ágyon van, illetve amennyiben aludnék, minden lekerül a földre. 

Arról már nem is beszélek, hogy Sofiának valahogy nehezére esik KÉRNI és MEGKÖSZÖNNI a dolgokat, komolyan néha úgy érzem magam, mint egy járkáló páfrány, ami kaját csinál... de csak azért is, minden alkalommal hangosan megköszönöm magamnak a nevében, hogy megint csak oda kellett mennie az asztalhoz, aztán meg mikor befejezi, szó nélkül feláll és visszaballag a tv elé.grrr. iszonyat idegesítő. Plusz, mikor reggel az iskola előtt ráadom a táskát, merth én viszem még mindig, visszafordulás nélkül besunnyog a suliba, se egy szia, se egy integetés... agyam eldobom. ilyenkor kedvesen eleresztek egy ciao-t és már haladok is hazafele. 

Anya már azt is tudja, h amikor Luci itthon van, alig foglalkozik Sofiával, ÉRDEMBEN időt nem töltenek együtt, mert az egyik a nappaliban nyomkodja a telefonját, a másik a szobában fetreng és sorozatot néz. Nem láttam őket mittomén rajzolni együtt vagy főzni vagy kreatívkodni, semmit!!!! Szombat este is, anyuval játszottunk Sosoval a nappaliban legláabb másfél, két órát, míg Luci a szobájában az internetről rendelt ruhákat... ja, és 4 nap alatt sem jutott el odáig, h egy mosást betegyen... 

na, jó, befejeztem. 

Az állam szépen javul, a krém akit kaptam, csodássss, lassan lejön a barna, égett rész teljesen, szinte már csak az új, rózsaszínű bőr látszik. Azóta már használtam az ominózus konnektort, mindenféle egyéb probléma nélkül.

A lényeg, h 3 hét múlva ilyenkor már VicaBabázok és jujj, alig várom.

a végére pedig tessék ezt meghallgatni:

https://www.youtube.com/watch?v=yD8DcgpLp_w

pupuk és tevék.

 Igen, igen, ide tűntem el... saját magam alkotása

Isztoárdöfransz - Franciaország története, aminek minden elképzelhető nyomtatott formában megjelenő változatát igyekszem a táskámba tuszkolni, h a suliba bócorgás, Sofiára várás, ill. az RER-en való csücsülés egyetlen perce se teljen csak úgy el a vakvilágba, mer' 1. ilyen percem az utóbbi egy évben meglehetősen sok volt 2. rettttttttttttentő intelligencsnek érzem magam, ha egy tematikus Le Figaro figyel a kezemben, akkor is, ha leginkább azon sajnálkozom, h a képek már mind színesek ergo itt már színezni(!) sem lehet, merth őszintén szólva az írások felét nem értem. :) viszek magammal tollat is, hármat: kéket, zöldet, pirosat. A kékkel a szavakat húzom alá és írom a sor végére a magyar megfelelőjüket, a zöld tollal kapnak a kifejezések szép hullámos vonalat maguk alá, a pirossal pedig szabadon kószáló, gyanútlan kisiskolásokat kergetek, mert ki tudja, lehet pont az én piros tollammal rajzolható pont, pötty, pálcikaember és egyéb p betűs dolgok hiányoznak a füzetükből. amúgy nem. piros a nyelvsuli miatt van nálam, mert azzal írom a nyelvtani magyarázatokat (ha valakinek van tippje, honnan is ered ily' magas fokú precizitásom, az szóljon... ANYA, Neked van ötleted??) ;) és persze csőre töltve figyel a kis francia-magyar szótár a tatyóban, a héten vettem francia egynyelvű szótárat is, szal ha így folytatom, kénytelen leszek vásározni egy hajókoffert, h elinduljak a városba. :)

Második, akár egy pszichológusnak is kitűnő elemzési feladat lehetne, h a szendvicsek hazájában miért vagyok hajlandó csakis a tonhalas bagettszenyót arcom mögé tenni...nagy ritkán eszek csirkéset is, de csakis akkor, ha nincs tonhalas. lehet, h előző életemben deflin voltam (azok esznek tonhalat amúgy?) ... és Anya készülj, séta közben fogok enni, mert imádok séta közben enni és kávét inni és itt mindenki szinte az utcán eszik menet közben, és mindenhova leülnek, szó szerint mindenhova. sőt, a bagettet úgy ahogy van, a pékségből kifele jövet elkezdik rágcsálni - ez különösen akkor jó, ha meleg a történet és persze ez az összes pékárura igaz... decsi kenyér... nyamm...

A háromszögem harmadik (vagy első, második, tessékválasztani) eltévelyedési szöge a tejeskávé. Főleg, mióta megkaptam a termoszbögrémet Bostonból... jajj. 2 simán lecsúszik naponta. mondjuk hozzá kell tenni, h nem vitriolos erősségű olasz feketével nyomom, szal nem pörget fel, azt se bánnám igazából, ha koffeinmentes lenne, mer' engem csak az íze érdekel... na. ezt is kiveséztük. 

Múlt hétvégén ismét Párizs volt terítéken (nem mellesleg egyedül voltam itthon egész hétvégén, jeeee) és elvetődtünk Noémivel a Tülériák kertjébe, ahol piknikeztünk egy kicsit szlovénekkel meg frencsekkel. Az én ötletem volt persze, mert a lelkem még csak 19, viszont legalább azt hiszi, beszólhat sok ember előtt, de nyomatékosan megkértem, h ugyan ne csinálja, mer' 1. annyira nem vagyunk jóban, 2. ha már ő akart mindenáron velem lenni ma, értékelném, ha értékelné, h értékeltem a kérését és ittlehet velem. :) jól sikeredett az evészet, 5 perc alatt döntöttem romba az aznap komoly munkával felépített "nem eszek kenyeret, csak salátát TONHALLAL és kétszersülttel" stratégiám. Jót dumáztunk, ettünk, ittunk, maradtunk, aztán lemerült a telefonom és lőttek az esti találkáimnak, így visszasunnyogtam SGL-be, és mire hazaértem, kettéfagytam, tehát a több hívás ellenére sem mentem vissza a városba, hanem bevackoltam meleg tejjel és nutellával a gép elé, h megnézzem a Fekete Hattyút. És akkor a filmről máris sokat beszéltem. 

A nyelvsuli tök jó, lehetne némileg több és nyelvtanilag jobban pörgős, de így is jó, aki angolul beszél órán, annak sütit kell hoznia a tanárnéninek (szegény Aurélie, karácsonyra gurulni fog), hétfőn pl. megállás nélkül röhögtünk, még az a csávó is vicces volt, aki amúgy szimplán idegesítő azért, mert azt hiszi magáról,h Humor Herold humorgyáros és beszél megállás nélkül. Találtam egy vállalkozó szellemet, h eljöjjön velem Paris Saint Germain meccsre, mer csak 15 juró a jegy és én még sosem voltam nagy meccsen, bár gondolom, h az Őcsény-Decs örökrangadó szintjét és hangulatát meg sem közelíti..;) szal, ha minden igaz, irány a Parc des Princes Rooney-val (Juditka!!!!!!) vmikor kari előtt. 

Holnap megintcsak Párizs Sofiával, Louvre, Tour Eiffel, hotdog, crepe. Ezek vannak betervezve. Majd jelentek és küldöm az üzenetet ürgebőrbe varrva békaemberek által. ;)

VicaBaba, PanniBaba, tevefarm a szépségek buksitokra! Mindenki másnak is tsókok. 

 Stílusosan (?) Edith Piaf és a Je ne regrette rien.... (aki nem érti a miértjét, katt vmi szöveges videóra youtube-on...) ezzel indítok. Bár inkább már hajcsiznom kéne, merthogy lassan fél 1 van, mármint éjjel és holnap meg kéne előznöm Sofiát felkelésileg; ma is én még bőszen Jonhatan Rhys Meyers-szel voltam álomrandin (szó szerint) amikor ő már lent pörgött, h akkor toast meg neszkvik.

De még mielőtt bármibe is mélyebben belekezdenék, nézzük, kiről is beszélek:

 Bár VicaCica szerint nem jó matéria, nekem azért készíthetne reggelente kávékát... yummy.

Viccet félretéve. Íme Sofia és Luci. de majd holnap!!! :D (aki nem ismerné, legyen szíves kattintani a következő linkre: https://www.youtube.com/watch?v=PqMIfhRzozM)

sajna egyelőre hadilábon állok a picasaval, amivel a képeimen munkálkodok, de megy az albumhoz is a link nemsokára! Később meg a blog és a picasa fúzionál, ígérem!)

Luci nevét meg se próbálom leírni, mert kb. 6 tagból áll, ebből a Bourguignon az amit használni szeretne csak és kizárólag, de mivel 3 országban él, és mindenhol más néven "fut", nem lesz egyszerű. Annak ellenére, h egy hete sincs, h ideérkeztem, elég sokat beszélgettünk már. Egy éves sem volt, mikor az édesanyja meghalt és az édesapja egy ismerős gyermektelen párnak adta ("adta") azzal a feltétellel, ha amikor ő képes lesz ellátni, elviszi. Erre 12 év után került volna sor, de addigra Luci nevelőszülei már nem szerették volna és ebbe az édesapa bele is ment, tehát hivatalosan onnantól tartozott hozzájuk, viszont a nevét az örökbefogadás után sem változtatták meg, a vér szerinti szülőkre való tekintettel, így maradt Dos Santos Alves (asszem). A nevelőapja a brazil hadseregnél dolgozott, ebből kifolyólag szinte mindig katonai bázisokon vagy azok közelében éltek és pontosságra lettek nevelve (merth van még egy testvére, egy lány, Vera, aki Amazóniában él!). Amúgy sokáig Rio de Janeiroban éltek, miután a papa nyugdíjba ment. Luci eleinte hotelben dolgozott, majd utána vmi brazil légitársaságnál, ami eléggé döcögött egy idő után (nem volt egy pannon puma, na). Marcello Mollica-val, Sofia édesapjával egy előszilveszteri bulin találkozott, ahol magában beszélt (ezt ő mondta!! :) néha beszéltek telefonon (MárcsellóMásztrojanni (köszönet Szabinak a névért :) nyaralni ment Rióba) meg ilyenek, de semmi egyéb. ezidőtájt kezdett a brazil történet akadozni, Lucit el is küldték fizetés nélküli szabira, amikor is azon gondolkodott egy barinőjével, h akkor kalap-kabát, irány a kenguruk földje. és konrétan az utazás előtti héten 3 hónap után Marcello megcsiri-csörizte a telefonját és felajánlotta, h menjenek inkább Olaszországba, nála tudnak héderelni a barátnőjével. Ők meg mentek. Aztán megszerelmesedtek egymásba (sóhaj). mármint Luci és Marcello. és ennek a frútja (gyümölcse) az október 11-én 8 éves Sofia. :) Sajna pár évvel ezelőtt Marcello bedobta a törcsit és tavaly ilyenkor kimondták a válást. Nápoly mellett éltek, Avilignoban egy nagy házban sok növénnyel és kerttel, bbq-val (ez különben elég fájó pont neki, h itt nincs lehetőség kerti sütögetésre, vagy legalábbis erre következtetek abból, h átlag 6 óránként vmi kapcsán szóba kerül a bbq!! :)

szal, így kerültek ide Saint Germain en Layebe (http://www.saintgermainenlaye.fr/en/) és találták meg ezt a cuki lakást!!

Sofia suliban van most, Luci tévézik én meg püfölöm ezt a cuccot, h végre elküldhessem Nektek! :) Tegnap (vasárnap) egészen elképesztően laza napunk volt, konkrétan majdnem egész nap pizsiben tettünk-vettünk-rakosgattunk, de azért én este elmentem egy órácskát sétálni, mert éreztem, ahogy a sejtjeim ordítanak egy kis mozgásért.

Holnap lesz az első nap, h Luci nem lesz és ez így lesz péntek estig (persze, ha nem lesz sztrájk meg ilyenek, mert egyszer már előfordult, h 4 napból 15 lett...). ma reggel én ébresztettem Sofiát, ami egy kisebb katasztrófának is beillett, merth őt nem hatja meg a csilingelő hangon való ébresztés, sőt. úgyh redőny fel, azt bonzsúúúúr! :) hú de utáltam volna, ha anya így ébreszt!!!!

Fél8 körül van ébresztő, én addigra már a tejet melegítem és a kenyeret pakolom a szenyamelegítő gépbe, lapsajttal és eccerű felvágottal. minden reggel ezt eszi. aztán öltözés, hajfésülés, fogmosás, hátamra csapom a táskáját, mert tényleg baromi nehéz és már kaptatunk is a rue Saint Légeren a Lycée International (http://www.lycee-international.com/)felé. A tanárnénit az udvaron kell megvárni egy kijelölt helyen, nem lehet bemenni az épületbe, majd a néni jön le értük, ami jó is meg rossz is, de azért hóviharban nem kifejezetten kellemes... aztán 3/4 4 körül indulok érte, és onnan hazajövünk. 5 körül van egy kis ezmegaz uzsonna gyanánt, aztán házit nézünk, szavakat kérdezek, számokat gyakorlunk és utána jöhet a menet: tv, játék mondjuk 8ig, amikor egy tartalmasabb vacsi van soron, aztán fürcsi és 9 fél10 körül már lövöm is a pizsicsillagot az égbe, h akkor irány a tentetok. 

Szal, holnap reggel tessenek rámgondolni Önök mind a képernyők előtt!! Ja, és aki azt hiszi, h au pairnek lenni mekkora fun és nem is olyan nehéz, annak üzenem, h téved, de ez már egy másik történet.

Hatalmas tevefarm mindenkinek, a két gyönyörű unokahugomat külön is csókolják körbe a szüleik a nevemben, köszöntem!!!!

A bientot,

Ancsi/Manó/Mancsi/Dudu :D