Te vagy a legjobb au pair a világon. Ezt Sofia mondta a 2. egyedül töltött napunk délutánján. :)
Kedveseim, tudom, h már napok óta tűkön ültök, h végre olvashassátok a második posztomat, szal ígérem, addig nem kelek fel innen, amíg be nem fejezem (vagy de, majd kiderül).
Szal múlt héten eljött A Nap, amikor is egyedül maradtam Sofiával...
Kedd hajnalban, mikor hallottam Lucit készülődni volt bennem egy kis gyomorideg, főleg amikor egy kétségbeesett "mammaaaaaaaaaaaaaa" kiáltás is elhangzott (nem tőlem nyilván). Volt sírás meg minden, de aztán csend lett. Gondoltam, h fél 7kor azért nem ugrasztom ki Soso-t az ágyból, egy órát még simán hajcsizhat. Erre léptek a csigalépcsőn és megáll az ajtóm előtt szipogva a lelkem. Hál' Istennek annyira nem lehettem rémisztő, mert egyből bebújt mellém az ágyba és szorosan a test mellé szorított kezekkel, lecsukott szemmel próbált visszaaludni. Ez természetesen egy 20 mp-es próbálkozásban ki is merült, majd lenyúlta Kikit és elkezdett olaszul a napfelkeltéről beszélni. Aztán nemsokkal később felkeltünk és a hűtőre előző este gondosan felbiggyesztett lista alapján mindent elő/fel- de főleg kikészítettem. :) Fogmosás, öltözés, haj belövés és és lám, még mindig minden rendben. :) Hál' Istennek ez így is maradt a hét hátralévő részében, leszámítva, h egyik délután nettó 13 percet töltöttem az iskolaudvaron ülve (miközben egy egyáltalán nem kedves kisfiú 10 másodperceként elfutott mellettem és vhogy ilyenkor a vesémet is tiszteltette a jobb cipője orrával, anyukája szigorúan a Zájfónjába mélyedve ignorálta a történteket), h megszereljem a vadiúj táskája csatját, amit egy remek mozdulattal a "javíthatatlan, de legalább mindjárt darabokra törik" nevű szakadék szélére pattintott. Persze ezen is túllendültünk és hipphopp Luci is megérkezett Rio-ból, alig fáradtan. Eleve ott van a 4 óra mínusz plusz a 10 órás repülőút, amin 2 óra szünete van és amikor megérkezik CDG-ra, át kell öltöznie, mert a Zerfransz dolgozói számára az egyenruhában való tömegközlekedés káros a testi épségre és mindenféle ingóságra... tehát megérkezik, átöltözik, majd röpke 2 óra után már itthon is van... De jövő héttől jönnek érte ide, az némileg kellemesebb lesz. A hazaérkezését én egy kiadós, vukgyanús fejfájással "köszöntöttem", el is sunnyogtam a toronyszobámba és kifejezetten örültem, h egyetlen Romeót/Shreket/egyebet sem kellett elhessegetnem.
Sábbátkor bevetettük magunkat a városba, mert volt patrimonális történés, ingyér lehetett múzeumba menni, jujj. (képek a picasán figyelnek már) El is határoztuk magunkat 2 igen és egy tartózkodás mellett, h akkor irány a belváros. A főtéren volt állatsimogató (hirtelen feléledt bennem a grínpíszes, ahogy elnéztem azokat a csóri kiskacsákat, amik egymást taposva menekültek a visító gyerkőcök elől... sztem tolluk se fog nőni soha...) meg ilyen "fesd le drágám, mennyire szereted Saint Germain en Laye-t" vászon is. Sofia ezt remekül megoldotta, egy alaktalan virágot festett kékkel miután lebeszéltem arról, h egy Aliennel fejezze ki újdonsült otthona imádatát. Remekül haladt a virággal, de a kék már nem volt jó, ezért cserélni akart. Sikerült narancssárgára festenie..... a kék farmerjét és a fehér lépőjét. Ezzel párhuzamosan Sofia maga is hófehér lett, Luci vörös a méregtől, én vörös a visszafojtott nevetéstől. Sebaj, ezt is eszközöltük egy üveg Eviannal és némi pzs-vel, majd következett a nap legborzalmasabb része, az ebéd. Beültünk a "La Creperie" nevű műintézménybe, amit leginkább Nagyi palacsintázójához tudnám hasonlítani, ha nem lenne köztük fényévnyi távolság... Hogy egy igen remek stand up-os srácot idézzek, a szemeim nem kopogtak az éhségtől, hanem egyenesen becsöngettek. Be is rendeltem egy "Complete" névre hallgató sonkás, tojásos, zőccséges crepet. Hamar megbántam, de mivel majnem 10 kopejkába került, gondoltam, ha bezöldülök is tőle, berakom arcom mögé (ezt a gimis földrajztanárom mondta mindig, imádtam), de legalább a teát nem rontották mert, de azt is csak azért nem, mert én választhattam. Sofia nem volt ilyen kitartó: tudjátok van az a helyzet, amikor valami egészen jól néz ki, alig várod, h beleharapj, mosolyogsz, mert tudod, h életed újabb gasztronómia csúcspontját éred el... 3,2,1..... és hang fennakad, szó bennszakad, mosoly megfagy és ennyi:még egy falat és rosszabbul érzed magad, mint fél perc Fásy Zsülike után. A vicc az volt az egészben, h ezek után közölte Lucivel, h akkor cseréljenek kaját. Luci ugyanazt rendelte. Azt bezzeg betolta. Nem is értem.
A kastélyba lépve felcsillantak a szemeim, jesszus, XVI. Lajcsi itt született és most én is itt, és a szeretet és világbéke... na, fenéket. Tücsike, emlékszel, mennyire vártuk az első prágai kultúrális cunaminkat a nemzeti múzeumban? Igen. És emlékszel, mit mondtunk 2 perc után? Na, dettó ugyanaz volt itt is!!!! Gyönyörű épület, annyival jobb dolgokra is lehetett volna használni, mint kb. 475647356151 db kő/kavics/pattintott kő/cserépdarab/stb. tárolására! Vérzett a szívem. Nem kicsit, nagyon. Böszmék voltak. De a kápolna valamelyest kárpótolt azokkal a gyönyörű ablakokkal és a makettel. A hétvége többi részét itthon töltöttük egy hosszabb sétával megszakítva vasárnap.
Aztán a hét jó szokása szerint ismét elkezdődött és immár a szerda végefelé járunk és Sofia egyáltalán nem reagál a "haladjál a fürdő irányába" felszólításomra... de kezeltem, így már ágyban van.
Holnap megyek a nyelvsuliba megírni a tesztet, aminek az eredményét már most tudom: "Mademoiselle, lehet, hogy valaha azt hitte, h tud valamit a francia nyelvről a kroásszon-on és a Vuitton Lajoson kívül is - nem, az sem jelent semmit, hogy általános iskolában tanulta a La Marseilles-t magyarul - de nem. Nagyon kezdő csoport."
VicaBaba, PanniBaba, nevessetek sokat és nagy tevefarm Nektek!
Ja, álmatlanságban szenvedőknek ajánlom szeretettel a "The Borgias" című Showtime-os sorozatot, amely (majdnem) méltó utódja az én örök és kitörölhetetlenül kedvenc sagamnak, a "The Tudors"-nak. (sóhaj) Cesare Borgia, aki VI. Sándor pápa legnagyobb fia, volt az ihletője Macchiavelli "A fejedelem" című könyvének. Érdekessssssssssss....
tsókok.
